2017. október 24., kedd

SZEMÉLYES | Milyen munkanélkülinek lenni?


Röviden - tömören: szar. Akár nagy betűvel is írhatnám. Sajnos amióta befejeződött az angol tanfolyam, ami nem sikerült úgy, ahogy szerettem volna, azóta semmi munkalehetőségem nincs. Várjatok, ez így nem igaz. Volt, és oda szinte bárki bármikor mehet, de én gyenge vagyok. Bevallom.



Szóval körülbelül február óta vagyok itthon. Kisebb - nagyobb, inkább kisebb megszakításokkal. Jelentkezni jelentkezek, higgyetek nekem. Bár a válaszadás az szinte mindig, mindenhol elmarad. Az elején a saját igényeimnek megfelelően kerestem és természetesen a szakmámban vagy ahhoz közel állóakat. Bukta volt az összes. Ráadásul a rendelet, szabály vagy  az az akármi, ami most bejött, ami a 25 éven aluliakat segíti nagyot dobott a sikertelenségi rátámon. Hiába vagyok 25 éves, már nem férek bele. A diákmunkáról pedig ne is beszéljünk. Bárcsak vállaltam volna anno', amikor még iskolába jártam. Lehet most több sikerem lenne.

EGY JÓ TANÁCS AZOKNAK, AKIK MÉG SULISOK!
Vállaljatok diákmunkát, ha az tanulás mellett megy. Vagy ha van elég erőtök hozzá. Később, higgyetek nekem, több munkalehetőségetek lesz.

Visszatérve a problémámra, voltam gyári munkás. 2 óra volt oda az út, 8 óra meló, 2 óra vissza az út, mintha csak 12 óráztam volna. Semmire nem volt időm. Felmondtam, feladtam, kövezzetek meg, nézzetek gyengének, de biztosan nem fogok vállalni még egyszer ilyen munkát. Köszönöm, és minden elismerésem azoknak, akik bírják. Nekem nem ment.

Dolgoztam konyhai kisegítőként, szintén olyasmi volt az út, mint a gyárnál. Ismét 12 óra. Ráadásul heti fizetéssel, ami nem lett volna rossz, de Ninaa, bűn rossz konyhai kisegítő és bűn lassú is. Szóval ismét bukta volt.

Aztán jött egy másik hely. Nem nevezem meg. Két hetet voltam, elvileg betanulás, voltak apróbb gondok és nem is bíztam magamban, ráadásul később kiderült, hogy egy másik faluba kéne lennem, amit még annyira sem ismertem, mint ahol betanuló voltam. Az is kiderült, hogy nem jelentettek be és a munkaügyi küldött egy levelet, hogy menjek egy állásinterjúra. A főnök úgy bepipult ettől, hogy minden szarnak elhordott és rám csapta a telefont. Csak azért, mert mondtam neki, hogy köteles vagyok megjelenni az ilyen állásinterjúkon, de ő azt hitte, hogy két munkahelyet tartottam fent magamnak és a jobbikat választottam. Egyébként tuti ment volna a meló és szívesen vállaltam volna, ha mondjuk nem ilyen módon kommunikált volna velem. Viszont így bukta. A két hét fizetsége pedig bukott.

Szóval ezek voltak. Minden elismerésem azoknak, akik ilyen helyen melóznak. Nekem nem ment. Ezeken kívül amúgy, adminisztrátornak, eladónak, raktárosnak, irodai asszisztensnek, árufeltöltőnek meg a franc tudja még minek jelentkeztem, de azt hiszem, ez nem az én évem. Nem találom a helyem.

Hogy most mi jön? A Tesco az utolsó reményem. Remélhetőleg egy két szakmával rendelkező ember megfelel majd "rabszolgamunkára". Árufeltöltőnek, akármilyen rossz is, talán az ünnepek miatt kelleni fogok. Reménykedem benne. Viszont, ha van ötletetek számomra, hogy mi az, amit megtehetnék, akkor nyugodtan osszátok meg velem. 

Lehet, hogy az önéletrajzommal (is) van a gond?
Egyébként nagyon ritkán lesz a blogon ennyire személyes poszt. Szóval ne szokjatok hozzá, de ez már nagyon kikívánkozott. Kicsit elegem van. Kicsit feladtam. Kicsit szomorú vagyok. Sajnos semmiféleképpen nem vagyok megelégedve az életem pénzes részével.
Lehet, hogy a legelső munkahelyem, ami szakmámhoz közel állat, nem kellett volna ott hagynom? De annyira szerettem volna váltani, mást kipróbálni, szeretni. Lehet bolond voltam, de akkor úgy éreztem, változásra van szükségem. Most meg... itt vagyok a szarban. 

6 megjegyzés:

  1. Szia. Elolvastam a bejegyzésed, és tudom, hogy milyen ez a helyzet. Nekem még a mostani melóm előtt 2 évig volt ilyen "vergődés" a végén már közmunkába kerültem, de... nem igazán jött be az a társaság.... szerencsére nem tartott sokáig. A kérdésem, hogy milyen önéletrajzod van? Nekem akkor mondták h jobb ha Europassosat csináltatok, mert az akkor menő volt, és sokkal könnyebben fel is vettek az oviba. Remélem sikerül munkát találnod, és ne add fel. :) Puszi Andrea :).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy átlagos önéletrajzom van, szerintem Europassos, de már újat fogok csinálni mindenképp. ^^ Kicsit megkésve válaszolok a hozzászólásodra, elnézést érte >.< Köszönöm amúgy ♥

      Törlés
  2. Ne búsulj, tudom, hogy nagyon nehéz és kilátástalan. Én 22 éves voltam mikor munkát kerestem pár diákmunkával és így is elég nehéz volt elindulni majdnem háromnegyed évembe telt mire felvettek végre valahova ott is ismerősön keresztül. Teljesen át tudom érteni a problémát, de hidd el hogy van valahol egy munka ami neked való és téged keresnek. Kitartást. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igne, valóban, nekem is körülbelül háromnegyed év volt, mire rátalátlam és rám találtak, csak hogy a karácsonyi hajtás után, el lettem küldve, mondván nem kapok munkaügyitől támogatást, addig nem nagyon szeretne felvenni. Úgyhogy ismét jön a keresgélés ^^"

      Köszönöm neked is a hozzászólást és bocsi, hogy ilyen sokáig tartott válaszolni. ♥

      Törlés
  3. Épp utolsó évem töltöm OKJ-n és én már most fosok a sok elutasítástól ami a munkakeresés során vár rám. Nyáron nekem is volt egy olyan bájos kis próbálkozásom, hogy minden olyan helyre beadtam a jelentekésem, ahol szívesen dolgoztam volna... DE még csak választ sem kaptam sehonnan. Pedig nem voltak igényeim.

    Így hát 21 évesen konkrétan dolgoztam két hónapot a nyáron, meg néhány hónapot szakmai gyakorlat során. Nagyjából pofán röhögnek ennyi teljesítménnyel bárhova is megyek.

    Úgyhogy nyugodj meg ezzel nem vagy egyedül! A Tescohoz pedig kitartást! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Tesco... :D oda is csak diákmunkásokat vettek fel, még karácsonykor is. Sajnos. Na mindegy. Igen, sajnos nehéz az elhelyezkedés, ahová biztos bejuthatsz, egy gyár. :D

      A válaszadás pedig a mmunkaadós 1%-ra igaz.. talán. Sok a jelentkező, de az már rég gáz, hogy még egy automatikus válaszra se méltatják őket, csak akit felvesznek azt felhívják. Nem tudom mi lesz így a későbbiekben, remélem azért neked sokkal több szerencséd lesz ^^.

      Tőled is elnézést kérek, hogy ilyen későn reagáltam. :) Köszönöm a hozzászólásodat és a bíztatást is! :)

      Törlés