2017. október 31., kedd

Filmajánló | 5+1 kedvenc horror halloweenre


HAPPY HALLOWEEN ALL!

Ma pár horrorfilm ajánlóval jövök, hiszen Halloween van, mivel mássla jelentkezhetnék? Remélem lesz olyan közte, amit még nem láttatok, vagy amit megnéznétek újra. Először megemlítem azt a filmet, ami nem annyira félelmetes, hanem olyan.. egyedi. Nem tudom hogy jellemezni, de a címéből biztos rájöttök, hogy mire is próbállak titeket rávezetni. Szóval a +1 - em a következő:

+ Végső állomás

Amióta az első részt láttam, azóta a kedvencem. Bár az évek során picit unalmasabbnak tűnt, hiszen a sztori mindig adott, de a végére általában tesznek bele csavarokat. Én imádom. A legelső része 2000 - ben került vászonra. Általában noname (vagyis számomra ismeretlen) színészek játszanak benne és a legtöbbször újak, nagyon ritkán találkozunk az előző részben látott emberrel. Bár.. a hullaházban dolgozó férfi szinte minden részben feltűnik.


A story minden részben egy látomással kezdődik, ami megmutatja a főszereplő embernek, hogy hogyan fog meghalni a barátaiva/csapattársaival/osztálytársaival vagy a mellette ülő emberekkel együtt. Amint a látomásnak vége, kitör a pánik a főszereplőn és egy - két embert sikerül kimenekítenie a katasztrófából. Azonban a sors meg van írva, ha meg kellett halnod, meghalsz. A halál úgy is érted jön.
Próbáltam úgy leírni a történetet, hogy képben legyetek a sztorival, ha még nem láttátok a filmet. Összesen 5 része van, ha meg akarnátok nézni:


A továbbiakban pedig hozom a kedvenceimet, megpróbáltam sorrendbe tenni őket.

5. Tükrök

Amikor legelőször láttam a filmet, sőőt, amikor másodszor néztem, akkor is imádtam. Harmadszorra már nem volt hozzá erőm. Bár most, hogy az előzetest újra megláttam... még mindig ütős! Nagyon tetszett az egész hangulata, a félelmek, a tükrök adta rémület, a halálesetek, szóval minden. A vége pedig. Szerintem tökéletes volt. A második része már annyira nem nyerte el a tetszésemet.
A történetről röviden: Ben Carson a családapa éjjeliőri állást vállal az egykori áruház kiégett romjainál. Amikor éjszakánként bejárja a kihalt épületet, különös dolgokat tapasztal. A hajdani áruház büszkeségének számító, hatalmas, díszes tükrökben borzalmas képeket lát. Kezdetben maga sem tudja, hogy valóság vagy látomás mindez. Ám rá kell döbbennie, hogy felfoghatatlan rémségekkel kell szembe néznie.

Nézd meg online: 1. rész | 2. rész

Hogy lesz - e folytatása? Jöhet még, én imádtam.
Kedvenc jelenetem: A csavar a végén.
Kedvenc részem: 1
Értékelés: 10/8

4. Silent Hill

A film, amitől szintén elkap a rettegés. Kicsit hasonlít rá a nemrég megjelent a Kialszik a fény című film. Egyszer láttam meg, ahogy a Kinyilatkoztatás című verzióját is. Szerettem mind a kettőt. Érdekes volt.
Egy gyógyíthatatlan beteg kislány édesanyja Rose (Radha Mitchell) képtelen beletörődni az orvosok diagnózisába. A gyógyulás útját keresve megszökteti lányát, férje (Sean Bean) minden tiltakozása ellenére. A szökés során balesetet szenvednek és Silent Hill elhagyatott, hátborzongató városába jutva szem elől veszítik egymást, ami nem csoda, hiszen a városra állandó köd telepedik. Silent Hill nem csak ebben különbözik a többi várostól: furcsa lények lakják és időről időre az élő Sötétség telepedik rá, megfertőzve mindazokat, akiket megérint. Rose gyermeke keresése közben egyre többet tud meg a város történetéről és rá kell döbbennie, hogy lánya eltűnése csupán apró porszem egy sokkal komolyabb játékban.


Hogy lesz - e folytatása? Nem hiszem.
Kedvenc jelenetem: -
Értékelés: 10/9

3. Oculus

Én nagyon szerettem. Imádom az effajta pszichotrillereket. Csak kapkodtam a fejem, hol a gyerekkori énjük lépett elő, hol a fiatal énjük. A történet is igazán egyedi volt, oké, ott a Tükrök is, de az sem teljesen ilyen. Nagyon tetszett Karen Gillan (ismert lehet számotokra "A galaxis örzői" - ből, vagy a "Ki vagy doki?" - ból) színészi játéka, Kayliet alakította.. Brenton Thwaites, aki az öccsét, Timet alakította, annyira nem nyert meg. Nem is írnék többet, sőt még történetet sem, nézzétek meg az előzetest:
Tíz évvel ezelőtt a Russell család tragédiája mindörökre rányomta bélyegét a két testvér, Tim és Kaylie életére, amikor Timet elítélték szüleik brutális meggyilkolásáért. Most Tim végre kiszabadul a védőőrizetből, s minden vágya, hogy normális életet élhessen; Kaylie-t azonban még mindig kísérti az a végzetes éjszaka, és meg van róla győződve, hogy szüleik halálát nem Tim, hanem egy gonosz természetfeletti erő idézte elő, amely egy antik tükörből szabadult el. Kaylie nyomozni kezd, hogy bebizonyítsa Tim ártatlanságát, és hasonló halálesetek után kutat a tükör egykori gazdáinál az elmúlt században. Amikor a titokzatos entitás nyomára bukkannak a gyermekkori rémálmaik újra kezdődnek.


Hogy lesz - e folytatása? Sajnos nem tudni.
Kedvenc jelenetem: Amikor beleharap az almába Kaylie.
Értékelés: 10/9


2. Paranormal Activity

A film, amit milliószor láttam már és nem tudom megunni. A film, amitől kiráz a hideg,amit élvezettel és félelemmel nézek, az összes részét (talán az 5. nem) és még a ráadásokat is nagyon szeretem. A színészek is egész jól játszották a szerepüket, bár ismeretlenek. Tudom, sokak szemét bántja a film és nem szeretik, de szerintem igazán jól sikerült. Még maximum egy rész kijöhetne belőle (lassan sorozat lesz), aztán zárják le teljesen, bár lehet a 6. volt az utolsó. Kíváncsi vagyok.


Hogy lesz - e folytatása? Remélem igen.
Kedvenc jelenetem: Amikor a harmadik részben megjelenik a szellem. Vagy amikor Bloody Maryznek és után bumm. Vagy amikor felborul a konyha. Direkt nem úg írtam, ahogy történnek a dolgok. Különböző részek ezek amúgy.
Kedvenc részem: Nem tudok választani. Amit nem szerettem az a 4. rész volt.
Értékelés: 10/10

1. Síri találkozások

A film, aminek az első részét imádtam. A legjobb, számomra a legijesztőbb, amit eddig láttam. Szeretem a horrorfilmek, a kézikamerásosokat (ami szerintem látszik az helyezetteken) és ez mind közül a legjobb. Párom mutatta, be is sz*rtam rajta rendesen, szóval köszönöm szépen neki! Én úgy emlékszem magyarul néztük, de másodjára már nem találtuk, ha esetleg valaki tud egy linket, ne habozzon megosztani velem. Még megnézném párszor, természetsen nem egyedül, mert rohadtul parázok tőle, még az előzetes is sokkoló. Na a lényeg, hogy számomra number one.


Nézd meg online: 1. rész | 2. rész

Hogy lesz - e folytatása? Ne legyen.
Kedvenc jelenetem: Az egész.
Kedvenc részem: Kizárólag az első.
Értékelés: 10/10

Nektek mi a kedvenc horrorfilmetek? Ezek közül melyiket láttátok? Van, amelyiket szeretitek? Nyugodtan írjátok meg nekem kommentben!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése