KOCKULJUNK | Játékok akkor és most

Heyhó mindenki! Szerettem volna valami mással szolgálni ma estére, mint az eddigi témák így kicsit kockulni fogunk. Tehát amiről most írni fogok, azok a kedvenc játékaim lesznek. Ha tovább olvastok, akkor ki fog derülni, hogy én mivel játszottam, még 10 - 15 éves koromban és az is, hogy most mivel tudom lekötni magam. Remélem érdekel. ^^.


Az első, amit mindenképpen kezdeni akartam, azok a nintendo/commodor féle játékok. Jó.. ezek nem külön játékok, de tudjátok, ez olyan, mint a.. playstation csak oldschool verzióban, tudjátok, ilyen sárga színű kazettákkal, joystickokkal stb. Amíg tesóm meg nem vált tőle, addig a nintendonak nevezett cuccon játszottam a legtöbbet. Elárulom nektek, hogy ugyan nem ebben a régi stílusban, de még szoktam játszani ilyenekkel. Ezen az oldalon találtok belőlük párat. Én nagyon szerettem Mariozni és például a Bombermanos játékokkal játszani, Aladdinnal menni, vagy Donky Kong - ozni. Úúú, milyen régi játékok és most elkezdtem hiányolni őket! Egyet szeretek még ma is nagyon - nagyon, ilyen hangyával kell mászkálni és aranyakat megszerezni (ezzel ni). Van közületek olyan, aki bármelyiket ismeri?

Aztán szerettem még játszani társasjátékokkal. Ki nem, ugye? Amúgy a kedvencem a Gazdálkodj okosan volt, vagy a Szerencsekerék. Igaz, az elsőt többször használtuk. Végtelenségig lehetett vele játszani. Ha egyszer lesz gyerekem, biztos, hogy ilyenekkel fogom traktálni, nem pedig a számítógép / telefon / tablet és egyéb kütyükkel. Ha elő kéne venni, akkor szívesen elővenném még mindig. Szerintem ezzel még Ti is eljátszogatnátok. Activityzni annyira nem szerettem, inkább amibe nem kell annyit beszélni, csak lépegetni. A különböző társasjátékok is tetszettek, amikkel célba kell érni, de közben ki kell ütni a másikat. Ezen sokszor össze lehet ám veszni, főleg ha az ember lányának/fiának nincs benőve a feje lágya.. vagy mi ^^" Nektek milyen társasjátékaitok voltak?

És még megemlíthetném a tamagochit, a tetrist és ilyen kézben fogható cuccokat (jojó), de azt hiszem, ezekkel még a mai napig lehet találkozni. 
Most pedig jöjjenek a számítógépes játékok: SIMS! Amikor megtudtam, hogy létezik, mindenféleképpen akartam vele játszani! Nem számított, hogy melyik, milyen, meg hogy hány darab öltözékem van, csak tudjak játszani vele. Órákig elvoltam vele (bezzeg most...) na meg házat építeni kinek nincs kedve? Amikor még a SIMS első részében csókkal lehetett elérni, hogy legyen gyereke a párnak vagy sem.. meg a szellemek abban a nagy házba. Mindig azt szerettem volna, hogy előjöjjenek, de ritka alkalom volt. Sajnos. Még mindig lázba hoz. Fent van a gépemen a 2. és a 3. verziója is. Szóval, néha még előveszem! Ti? Szerettétek?
Na és eljutottunk az MMORPG játékokhoz... Kipróbáltam az Aiont, a Dragonát, a Metin2 - t, a Terrát (pár percig >_<') és egy csomó metin2 privát szervert. Jelenleg pedig az eredeti metin2 szerveren mozgok.. amikor épp kedvem van. Sajnos már unalmassá vált számomra is.

Szóval, metin2, gagyi, szar meg egyéb csúnya jelzőkkel illetett játéknak nem nevezhető ez a valami, de mégis megfogott és magával ragadott. Azt hiszem a kezdetek óta játszom a szerveren, mármint a magyaron és bár unalmas, még mindig az unalmas perceimben, amikor nem photoshoppozok, vagy épp nem szerkesztgetem valamelyik oldalam, akkor felmegyek és nosztalgia, idegeskedés, de azért van benne némi élvezet is. Különben nem játszanék vele. Folyamatosan sámán karakterrel szenvedek, pedig tudom hogy a GF bácsi lebutított verzióként, csak mellék karakterként rakta be, mert érvényesülni nem igazán lehet vele. Viszont egyszerűen én nem tudok letenni róla. Tudom, hogy a sura karakter vagy a nemrég berakott farkas, ami ellen még nincs sok ellenállás a legjobbak, de mégis.. szenvedek egy másodrangúval. Mindegy. A lényeg, hogy lassan, de biztosan megunom. Szerintem bemutatni nem kell, de ha esetleg valaki még nem hallott volna róla, youtube-n talál rengeteg videót.
Aztán ott volt a Dragona. Imádtam ezt a játékot, de rengeteg a külföldi karakter, így nehezebb volt és egy idő után párommal abbahagytuk. Nem tudom, hogy az unalom, vagy a kevés magyar felhasználó volt - e az oka, de sajnos abbamaradt. Pedig maga a játék nagyon jó, imádtam a szinteknek megfelelő doungeonokat(?), vagy éppen a fejleszthető tárgyak kiütését. Azt mondjuk nem mindig értettem, hogy melyik karakternek melyik a legmegfelelőbb fegyver, vért és egyéb felszerelés, ahhoz még bőven kellett volna játszanunk vele. Esetleg, ha valaki kedvet kapna hozzá és csatlakozna, az jelezze és ismét elindítom a letöltést. Bemutató videó:


Aion és Terra, mindkét játék isteni és nagyon tetszett, de sajnos párom gépén elég nehézkesen indult, vagy egyáltalán nem indult így letettem ezekről a tökéletesekről. Az Aionnal még játszanék is, ha valaki elmagyarázná hogyan is működik, már vagy háromszor letöltöttem, de sosem jutottam el sokáig. Sőőt, a letöltés is néhol megakadt.. kicsit nagy gépigényre van tervezve, de isteni, tényleg nagyon jó(k).

Viszont, van még egy játék, amire animeszemekkel csodálkozva tekintek, melynek címe: Blade & Soul. Sajnos ennek is akkora a gépigénye, mint a fentebb említett két Gameforge szépségnek. Szóval ha ki is próbálom, akkor párom nélkül és úgy igazán unalmasnak fog tűnni, de azért mindenképpen fogok szánni rá pár órát az életemből, mert gyönyörű a táj, a karakterek is kiválóak, repülnek, ugrálnak és harcolnak. Vannak cukker karakterek, amiken órákig tudnék ügyködni, hogy hogyan is nézzen ki. Szóval aki még nem ismeri, de felkeltettem az érdeklődését, itt egy rövid bemutató:



Én ezekkel játszottam anno' és próbáltam ki mostanában az utóbbi 2-3 játékot. Ti mivel szoktátok elütni az időt? Emlékeztek a régi játékokra még? 

6 megjegyzés:

  1. Szeretem az ilyen bejegyzéseket. :) Mostanában többször hiányolom is ezeket a játékokat, pár napja játszottam a régiekkel (The Lion King, Pacman, Supaplex - a legnagyobb kedvenc). Metinnel már rég nem játszom.. hiányzik néha-néha, de nem kezdeném újra, a másik 3 pedig nem fogott meg, sőt próbáltam a Gates of Andaront is.
    Viszont remélem, lesz majd még olyan, ami beszippant. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Uhh, a pacman engem mindig felidegesít! :D Azt annyira nem szeretem. De az Oroszlánkirály is nagyon jó *-* A metin.. hát amilyen függő voltam anno' örülök, hogy most leálltam. Na engem a GoA sosem vonzott :/ De igen.. remélem én is, hogy lesz ami még beszippant minket! :D Szólj, ha találtál valamit! :3

      Törlés
  2. Ú, nekünk is megvolt Nintendon a Mario! :) Nagyon szerettük. Később számítógépen is rengeteg játékkal játszottunk bátyámmal(a fiatalabbik csak három évvel idősebb nálam, így sokat játszottunk együtt). Aladdin, Oroszlánkirály, Mortal Combat, Might and Magic 6, Heroes 2 és 3, és még sok-sok más egyéb. *elábrándozik*
    Gazdálkodj okosan nálunk is nyerő volt, mellette a Ki nevet a végén? és a Mikádó is, meg egy ideje rákaptunk a Scrabble-re is. ^_^
    Tamagochi, tetris, jojó megvolt. :D
    SIMS-hez még nem igazán volt szerencsém a facebook-os verzión kívül(ami gondolom nem egészen olyan...), az MMORPG-k pedig sosem kötöttek le pár hétnél tovább(ismerősök nélkül nem volt túl sok kedvem játszani velük). Viszont játszottam anno magyar FRPG oldalakon. Nna azt szerettem! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Mikádót nem ismerem O.o Mesélsz róla, hogy az milyen? A Scrabblet én is imádnám, de senki sem szereti rajtam kívül >.<' A Simset viszont ajánlom, a faces verzió csak egy kicsit hasonlít rá, de az eredeti... akár órákat is el tudok még mindig tölteni vele. ^^"

      Az MMORPG - k pedig igen.. sajnos ismerősök nélkül nem a legjobb :( Sajnos az FRPG - t én kifejezetten utáltam >.<

      Törlés
  3. uhh Sims örök favorit, imádom ,imádtam. Máriót is játszottam, Oroszlán királyosat, de Lara Coft- Tomb Raider is kedvenc volt, ahogy a Prince of Persia is :D sajna utóbbit sose tudtam végig játszani :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oroszlán király ♥ A többivel én nem játszottam O.o Na majd utánanézek! ^^.
      Puszi.

      Törlés