2018. október 9., kedd

CIKK | Filmek, amiket látnotok kell #6

Sziasztok! Először is, szeretnék bocsánatot kérni, mivel elég rég jelentkeztem már, amit nagyon sajnálok. Nem is tudom, hogy miért volt ez a kihagyás, bár egyszerűen csak nem volt kedvem és ötletem sem. A fromninaa.gp oldalán a kinézetrendelés eléggé elhúzódott, ez is közre játszott, szóval szinte minden nap a dizájnokon dolgoztam. A szeptember pedig elég lassan telt el. Visszajöttek a gyerekek az iskolába, lefárasztanak amennyire csak lehet, de segáz, mostmár talán kezdek belejönni. Így úgy éreztem, ideje írnom is. Tudjátok, nem vagyok már az a fajta, aki magáról sokat fecseg, így a mai bejegyzés témájára is térnék.

Filmek, amiket látnom és nektek is látnotok kell az októberi hónapban.




Október 4. - Venom
Ugye Ti is annyira vártátok már a Venom című filmet, mint én? A Pókemberért bevallom nem igazán vagyok oda, de ez az egész szimbiózis dolog magával ragadott Venomnál. Úgy tűnik, hogy a film is egy igazi kasszasiker, hiszen ha beírjuk a "Venom kritika" szavakat, kapunk pár jó és természetesen rossz májú véleményt róla, de a többség szerint, egész jó ksi film lett. Ahogy az előzetesében is ez kiderül. Ki látta már?



Október 11. - Látlak
Egy film, Bella Thorne főszereplésével. A Látlak egy thriller, amiben egy katasztrófa után az emberek szellemeit látják az élők. Ezek a szellemek jók és rosszak is lehetnek, akiknek a maradványaik az élőket akarják újra látni, vagy megölni, megijszeteni. Bella mellett a The 100 - ból ismert Murphy, azaz Richard Harmon a másik főbb szereplő és nagyon szeretem az ő karakterét is, meg mint színészt. Szóval én már alig várom, hogy moziban, vagy akár az ágyban, bekuckózva megnézhessem.



Október 12. - Libabőr 2.
Ha már október és halloween, ne csak horror filmezzünk, hanem mesézzünk is. Már a címe is megfogott.. Hullajó Halloween! Na meg az első részét is imádtam. A kettőnek pedig az előzetese nagyon vicces. Valószínűleg meg fogjuk nézni újra az előzményét is, mert minden részletre nem emlékszem. Viszont szerintem ez egy horrorfilm után egy tökéletes lazítás lesz.


Október 25 - A belleville-i zsaru
Valami vígjátékot is néznem kell, szóval erre esett a választásom, bár azt se tudom, hogy van - e másik a hónapban, ami érdekelne. Egyelőre nem találtam. Viszont ettől független az előzetese teljesen megfogott, szeretem a négeres, zsarus, őrült és vicces filmeket. Szóval, október 25. Felírlak!


Halloween
Mondtam már, hogy horrormániás vagyok? Ezt biztosan. Azt mondtam már, hogy parázok a Halloween, Péntek 13, Motel vagy épp a Halálos kitérő című filmektől? Nem? Akkor most mondom. Félek tőlük. Azonban, örülök annak, hogy újabb részt kap a Halloween, de már előzetesétől bef*stam. Elnézést a szóhasználatért, de.. így van. 



Tudom, a Csillag születiket kihagytam, viszont engem sajnos nem érdekel. Sem Lady Gaga, sem a film.
Na, melyik a kedvencetek a felsoroltak közül és melyiket nézitek meg mindenképpen? Esetleg valamit kihagytam az októberi listából? Nyugodtan írjatok meg mindent kommentben.

Puszi,
Ninaa 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése