DAL 2018 | Ki megy Lisszabonba?


Szép napot drágák! Szombaton lezajlott a Dal utolsó része is, amiben kiderült, hogy ki fogja képviselni Magyarországot az Euróvíziós Dalfesztiválon, amit ugye Lisszabonban fognak most megrendezni május 8 - ától.

Ebben a bejegyzésben már írtam az én kedvenceimről, és bár az egyik nyert közülük és számítottam is rá, de akkor is abban bíztam, hogy Horváth Tamás fogja a végső győzelmet aratni. Sajnos nem így lett. Be se került a top 4 közé, amit bánok, de a zsűri nagyon jól tudta, hogy Tomi nagyon nagy rajongói táborral rendelkezik, akik minden bizonnyal első helyre helyezték volna őt. Azonban mivel esélyt sem kapott, így a másik négy versenyző közül lehetett dönteni:

Király Viktor: Annyira fülbemászó a dala még mindig, annyira ellazít, kikapcsol, gyönyörű a szövege, szóval teljesen magával ragad. Az, hogy angolul van, de mégis a magyarokról szól, szerintem még szebbé tette. Kár, hogy nem lett győztes dal. Megérdemelné már!

yesyes: Őt is nagyon szerettem, vagy őket. Viszont, ahogy egyre többet hallgattam, egyedül a harmónikás rész tudott lázba hozni, lehet, hogy szép helyezést érhettünk volna el a dallal, és imádták volna a külföldiek, de örülök végül, hogy nem ez a dal ment Lisszabonba.

Dánielfy Gergely: az egyetlen előadó volt, akivel egyáltalán nem voltam kibékülve. Annyira.. nem. Egyszerűen csak nem szerettem. Egy kicsit sem érintett meg a dala, unalmas volt, lassú, semmi plusz, elaludtam volna rajta. Ezzel biztos bukásunk lett volna. Örülök, hogy a nézők döntöttek és nem a zsűri, mert a zsűri imádta ezt a fiút. Hogy miért? Valaki árulja el, mert én nem tudom.

A GYŐZTES PEDIG: AWS



A fiúkon látszott az öröm, a hatalmas meglepődöttség és az, hogy még egyáltalán nem fogták fel. Én is meglepődtem és kettős érzéseim voltak, hiszen egyáltalán nem az én stílusom, de a négy közül talán ők voltak a legkülönlegesebbek. Azt nem tudom, hogy a külföldiek mennyire fogják értékelni ezt a stílust és mennyire fogják érteni, de talán a különlegessége miatt fogja elrabolni mindenki szívét. A srácok egyébként tényleg jók, mint említettem, nem az én stílusom, de mégis tetszik a zene. Nagyon ügyesen, mindent beleadva adják elő a dalt, szóval esélyesek vagyunk. Ezzel a dallal szerintem vagy nagy bukás lesz az egész, vagy pedig egy hatalmas győzelem, győzelem közeli élmény. Bármi is legyen, ők képviselik az országunk, amiért nekünk támogatnunk kell őket és nem pedig rossz szavakkal, átkozással és bántalmazással illetni őket. Tudom, nem lehet mindenki kedvence, meg mindig lesznek utálkozók, de ilyenkor kéne az összefogás és a fiúknak közösen drukkolni, hogy minél jobb eredményt érhessenek el, boldogan menjenek ki és boldogan jöjjenek haza. Ez minden bizonnyal nekik is nagy teher. Ne nehezítsük meg mi is. 

HAJRÁ AWS!


Nektek mi a véleményetek a győztes dalról? Drukkolni fogtok, vagy beálltok az utálkozók közé? Írjátok meg a véleményeteket az egész műsorról, ha esetleg Ti is nyomon követtétek. 


Puszi,
Ninaa 

6 megjegyzés:

  1. Szia!
    Szívem szerint Én Király Viktort küldtem volna ki, mert ahogy említetted is Budapestről énekelt angolul és ez így összeállt nekem, szerintem szerették volna. Dánielfy Gergőt meg egyszerűen imádtam, neki tényleg semmi esélye nem lett volna kint, mert túl sok volt az amiről énekelt és az a lényeg ennél a dalnál, hogy megértsék. Mező Misi fogalmazta meg számomra nagyon szépen, amit én éreztem, hogy valahogy az ember egyszerre elcsendesedik és csodálva hallgassa végig az egész dalt és a lelke valamit kap a dal után, megnyugvást és feltöltődést.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziia!

      Király Viktor dala ♥ Ahh, mindegy is. Kár érte. Szép látvány lett volna. Dánielfy Gergő.. komolyan? Ennyire jó? Én elismerem, ha valami jó, de mégsem tetszik, de számomra az ő dala valami borzalom. Nagyon nem szeretem. ^^" Fura.

      Viszont, ha másoknak bejön.. ^^" Nem vitatkozhatok vele.

      Hajrá AWS.

      Puszi.

      Törlés
  2. Szia!
    [Ne ijedj meg a hosszú kommenttől, semmi szidást nem tartalmaz:D]
    Őszintén, mikor olvastam a Dal-os kedvenceid, és kikerült a győztes vártam már a véleményed ezzel kapcsolatban. Azt hittem, hogy nagyon nem fogsz neki örülni, és meg is lepett most, hogy ezt írtad a fiúkról.

    Őszintén, mindvégig az AWS-nek drukkoltam, hiszen az AWS a kedvenc bandám, nagyon imádom őket, ettől még nem hittem volna, hogy benne lesznek egyáltalán a top 4-ben. Én már akkor is büszke voltam rájuk, de amikor kimondták, hogy az AWS nyert...Elbőgtem magam:D

    Hogy a külföldieknek tetszeni fog e? Nos, mivel metal szám, ezért a metal/rocker közösség 80%-ára rá merem mondani, hogy tetszeni fog. (Az más, hogy mennyi rocker nézi az Eurovisiot). És nagyon jól írtad, vagy lebőgés lesz, vagy győzelem körül. Tipikusan az a helyzet áll elő, hogy vagy a végén leszünk vagy az elején. :D

    Minden estre szerintem drukkoljunk annak aki kijutott, hiszen mégis csak ők képviselik majd Magyarországot.

    Puszi: Rowena

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziia Rowena!
      Kicsit csalódott vagyok Horváth Tamás miatt, de az AWS győzelmének örülök. Nagy meglepetésként ért engem is, hogy ők nyertek, meg az is, hogy nem voltam morcos miatta. Az végképp meglepő, hogy még kezd tetszeni is a szám. :D
      Remélem elnyeri a külföldiek tetszését, a rock/metál közösséget biztosan megveszi kilóra majd, ahogy írtad is. :D Kíváncsi vagyok, nagyon kíváncsi, hogy mi lesz. Biztosan érdekes lesz.

      És igen.. drukk a fiúknak!

      Puszi,
      Ninaa

      Törlés
  3. Szia! Bevallom, nem követtem A Dalt, de amikor kiderült, hogy az AWS nyert, akkor rögtön meghallgattam a dalukat. Tényleg érdekes lesz, hogy mit szól majd hozzá a közönség. És ne felejtsük el, hogy 2006-ban a Lordi nyerte az Eurovíziót, úgyhogy esély az most is van! :D A metál azon műfajok egyike, amit kifejezetten nem szeretek, de az ő számuk elég jó ahhoz képest.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziia Nalina! Én is pontosan így vagyok a metállal. Viszont az AWS dala nem lett rossz, reméljük a legjobbakat! :3

      Törlés